Twister (4 éves kan – boxer)

Twistert már régóta ismerem, így folyamatosan figyelemmel tudom kísérni a mozgásszervi problémáit. Kölyök kora óta csánkízületi problémával küzd, majd 3-4 éves kora körül térdízületi problémái is kezdtek erősödni. A diagnózis alapján az elülső kereszteződő szalagok túlzott megnyúlása okozza a fájdalmat, de térde állapota csak 4 éves korára romlott meg annyira, hogy a műtét indokolttá vált. Először a bal térd műtétjére került sor, mert az rosszabb állapotban volt. A műtéthez a TPLO technikát választotta orvosa. Varratszedés után el is tudtuk kezdeni az izmok védelmét szolgáló masszázs kezelést, valamint a bal láb kímélése miatt, a jobb láb nagyobb teherviseléséből adódóan annak védelmét izomzat és ízület tekintetében egyaránt. Mindezek mellett elengedhetetlen volt a kímélő, napi szintű mozgatás, a hátsó lábak terhelésének minimálisra csökkentése mellett. Egy hónap múlva kezdődhetett az ízületek átmozgatása, a mozgáspálya kiteljesítése és az izomtömeg növelése.
Az első műtéthez viszonyítva 2 hónappal később a bal hátsó láb javult annyira, hogy sor kerülhetett a jobb térd, szintén TPLO technikával megoldott műtétjére.
A bal láb állapotának megőrzése mellett varratszedést követően a jobb láb kezelése is elkezdődhetett a masszázs technikák alkalmazásával.
Hosszú távú cél, hogy mindkét térdízület átmozgathatósága a lehető legteljesebb legyen és az izomtömeg növeléssel Twistert jó kondícióban tartva, megpróbáljunk nagy terheléseket nem igénylő, teljes értékű élet biztosítani számára.